Mottóváltás

Néha mottót kapok ajándékba.

I.

Először Nikimomitól kaptam:

"Az ember él és momizik".

Akkor őrült dolgokra késztetett a mottó, "élvonalbeli" momivá váltunk.  Húztunk egy "élvonalat", ahogy akkoriban mondtuk, s kéretlenül terjesztettük a momiságot. Csak úgy faltuk a momibiblia írójának minden könyvét, rajongói klubbot alapítottunk, az értünk rajongó férfiakat pedig arra kényszerítettük, hogy tűrjék momiságunk minden nyűgjét. Ahogy világszínvonalú momivá változik körülöttünk minden: " a szobamomi után megjelent a tengerimomi, a szélmomi, az ágymomi, a cápamomi, az álommomi, a momikék, a momizöld." És sorolhatnám. Tartott mindaddig, míg egy nap momiklubbunk apraja fel nem kerekedett, hogy találkozzon magával az ÍRÓVAL. És aznap a Grinzingiben egyszerre csak szertefoszlott a varázs. Mi megszűntünk mominak lenni, s pár héttel később csak szoba volt, meg tenger, meg szél, meg ágy...momik nélkül.

II.

Aztán jött a Kutyábólszalonna és a többi blog, és a Bán Zoltán Andrástól lopott mottó

„Az elme szabad állat, őtet sem lánccal, sem kötéllel meg nem kötözheted. Hanem mindenkor éjjel és nappal, és amikor alszunk, álmunkban csak elforog.”

És persze volt ott is rajongás, ezúttal nem a nagy író, és nem is a nagy kritikus iránt. Rajongás az ihlető férfiak iránt, hogy mikor  és kiért, ma már talán nem számít. A mottó azonban hiábavaló volt, hiszen én magam kötöttem gúzsba az elmémet, s nem írtam tovább.

III.

A harmadik váratlanul és védtelenül ért. Egy férfi a friss  gyászát kürtölte világgá. Egy főiskolai vizsgán történt, épp Habermas nyilvánosságelméletét készültem papírra vetni. Az oktató a vizsga előtt  csak ennyit mondott:

"Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg"

A vadidegen fájdalma végre felszakította bennem is a gátat, s az Eszmélet sorainak hatására, 10 hónappal a halála után, végre el tudtam siratni testvéremet, s elkezdeni a túlélést.

IV.

Végül most megint kaptam mottót egy jóbaráttól. Sokadik élet-újrakezdéshez, új mottó dukál.



Így szól:

" Táncolni kell, uram!

A zene majd csak megjön valahonnan! "

Hát akkor: tánc!